1. Rész Kezdetek...
"Lora"
Nem rég történt meg csak a "baleset" ,hogy "le estem" a lépcsőn. Na jó hát persze először féltem nem mertem el mondani senkinek. De egyszer muszáj volt neki el mondanom neki. Benne meg bíztam. 2 év után nem hiszem el hogy ezt tette de már meg untam elég volt.....el megyek. Valahova messze.....
Az esküvő napja:
Reggel amikor felkeltem gondoltam magamba "Hé ez egy csodas nap lesz!" az is lett. Egy fantasztikus nap lett. Tele élménnyel és szeretettel.
-Kész vagy? - jön be anya boldogan.
-Igen. Mondjuk. - mondom szintén boldogan.
-Csodásan nézel ki. Mint mindig
-Köszi. Te is nagyon szép vagy.
-Köszi.
-Kész vagy kicsim? - jön be apa.
-Azt hiszem... - mondom bizonytalanul.
-Ne félj én is így voltam még féltem de aztán csodálatos lett a pillanat. - mondja anya. - Meg persze az életem is.
-Rendben. Mehetünk.
-Várj...-húz vissza anya. - Ez a tiéd. Remélem majd a gyerekeid is viselik majd. - mosolyog. Anya boldog. De én? Én nem....Ed lehet hogy helyes és kedves és aranyos de ez nem jelenti azt, hogy szeretem. Anyuék szerettek vele egyből. - Olyan családi ékszer.
-Köszi ez csodálatos. - mondom és meg ölelem. Majd az ékszert fel teszi a nyakamra.
-Most már mennünk kell. - mondja apa.
-Oke. Mehetünk. - mondom. Majd ki mentünk és mintha mesébe éreztem volna magam.
A vörös szőnyegen- amit anyuék akartak... - mentem ki majd végül a templomhoz értünk az ajtóhoz. Ed rám nézett majd el mosolyodott.
Ahogy el indultam apával az oldalamon úgy éreztem el kell szöknöm innen most azonnal! Nem bírom. Haza kell mennem és el tünnöm valahova ahol senki nem talál meg.
Apa karjába véletlenül bele markoltam.
-Jól vagy? - kérdi.
-Persze. Jól vagyok. Csak legyen ennek vége. - suttogom.
-Nem sokára vége lesz.
-Tudom.
Majd oda értünk az oltárhoz.
-Át adom most neked a lányom kezét és vigyázz rá ahogy meg érdemli.
-Az lesz. Minden képpen. - mondja Ed.
Pár órával később....
Csak ültem és néztem ki a fejemből nem tudom mit tegyek már nem tudok mit csinálni már le kötötték az életem.
Egy évvel később .....
Már nem bírom. Minden áldott nap rettegessel kelek és fekszem. Félek. Nem merek olyat csinálni ami rossz lenne neki. El akarok menni innen minél hamarabb. Nem lehetek így......
Egy év elteltével....
Tényleg nem tudom mitévő legyek. Most már tényleg elég.
Pár napja a szomszédba költözött egy fiatal srác olyan 25 - 26 év körüli lehet a srác kedves ártatlan és aranyos. Bár ez me tévesztő lehet. De nem tűnik olyannak mint aki verné a barátnőjét. Együtt költöztek ide.
A barátnőjét is láttam már. Azt hiszem Emilynek hívják. Ha jól hallottam....
***
Ki mentem a partra és le ültem a homokba. Onnan néztem a tengert. Csodálatos. Ed most nincs itthon valami tárgyalása van. A tenger ilyenkor a legszebb. Jön a vihar fúj a szél és mintha háborogna. Csodálatos.
-Szia. Te vagy a szomszéd felesége ugye? - ugrok meg egy hangtól. A hang kedves és egyben kicsit vékony de mégis mintha a fülemnek jó érzés lenne hallani. Nem is értem miért. - Ne haragudj nem akartalak meg ilyeszteni nem állt szándékomban.
-Szia. Semmi baj. Csak el bambultam.
-A nevem Louis Tomlinson. Téged, hogy hívnak? -ül le mellém a homokba.
-Lora Elisabeth Olson.
-Szép neved van.
-A tiéd is szép. A barátnőd nem lesz féltékeny?
-Úgyan dehogy is. Emily nem olyan. Na és a férjed?
-Mi? - kapom rá a fejét.
-Ott áll az ajtóba.
-Úristen.....mennem kell. - nézek rá.
-Várj de miért csak....
-Mennem kell ne törődj vele hogy miért.
-Szia.
-Szia. - majd be siettem és tudtam mi következik a szokásos verés vagy bármi más.
- Mit kerestél azzal a sráccal?
-Csak meg kérdezte, hogy mi a nevem. Ennyi. - mondom remegő hanggal.
-Csak a neved?
-Igen...-mondom majd el fordítom a fejem.
-Ne fordítsd el a fejed!-kiabal rám amitől már megszokásból meg ugrok. Majd közeledik....
Másnap reggel:
Szerencsére már csak egyedül vagyok itthon.
El gondolkodtam és arra jutottam, hogy el tűnik innen bármi is történnik .... el megyek innen.
Fel keltem majd el mentem le zuhanyozni.
Majd ki szálltam a zuhanyzóból és bele néztem a tükörbe. Nem tetszett amit láttam. Az arcom tiszta kék - zöld színű. Vagyis csak a homlokomnál és a szememnél.
Majd meg fordultam és a hátamon is láttam ugyan ezeket.
Meg törölközőtem és el mentem fel öltözni.
Majd el mentem ki sminkelni magam.
Majd reggeliztem és ki mentem a teraszra. Oda könyököltem a könyöklőre és oda néztem onnan a tengert. A srác ismét kint volt ott állt a tengernél a kishidnál majd felém pillant rám mosolyog és int. Majd azt kiabalja:
-Jössz úszni? - kiabalja kedvesen.
-Nem. Nem tudok úszni! - kiabalom vissza.
-Ez nagy hiba. - kiabál. - Majd beszélünk még.
-Oke. - majd fel veszi a búvár szemüveget és be ugrik a vízbe.
Majd oda mentem ahol tegnap ültem a homokba és néztem a tengert.
-Szia ismét. - mondja az ismét kedves hang.
- Szia.
-Hogy vagy? - ül le mellém Louis.
-Jól azt hiszem. Na és ti? Hogy tetszik itt?
-Egész jó. Kellemes az idő és...jo a szomszédság. - majd rám néz.
-Ennek örülök.
-Milyen az arcod?
-Semmilyen.
-Az nekem nem úgy tűnik mintha semmi lenne.
-Le estem a lépcsőről.
-Persze a lépcsőről.
-Igen.
-Nem faggatlak. Viszont a véleményem azért el mondom. A kék folt a szemed alatt az egy monokli. A homlokodnál az egy ütés talán vagy nem tudom mintha egy üveget fejeltél volna le. Az, hogy "le estél" a lépcsőről...-mutat idéző jelet a kezével. - Az azt jelenti, hogy nem mered el mondani hogy a férjed megvert amit persze meg értek. Én sem mertem el mondani amikor kiskoromban az apám bántott engem és az anyámat majd meg kellett szöknünk és ő az alkoholba bele halt nem jött utánunk, DE te ha még el is mész. Mivel nem alkoholista a férjed ezért lehet, hogy utánad megy. De ha kell a segítség szólj és segítek.
-El kell tünnöm innen. - mondom alig hallhatóan.
-Vagyis el akarsz menni.
-Igen. Nem kerhetlek meg arra, hogy segíts mert a ti életeteket is veszejbe sodornám.
-Viszont ha halottnak állítod be magad akkor el temet és nem keres soha többet.
-Ezt, hogy tegyem meg?
-Azt mondtad nem tudsz úszni szóval valószínűleg a vízbe kell fulladnod.
-Ezzel csak egy baj van. Lehet hogy tényleg meg fulladnek benne mert nem tudok úszni.
-De én segíthetek neked. Meg tanítalak úszni.....
-Oké. De előtte kérdeznék valamit.
-Mit?
-Nem félsz attól, hogy bánt téged és Emilyt?
-Emily nincs itthon üzleti úton van. Legalább 3 hónapig ha baj lenne meg mondanám neki hogy ne jöjjön meg egy ideig haza.
-Sokszor lehettél ilyen helyzetbe.
-Voltam is. Csak akkor anyut buktatta el.
-Rossz gyerek korod lehetett.
-Az volt. De az már a múlt.
-Igazad van......-majd meg beszéltünk egy kicsit és be mentem meg mielőtt vissza ért volna Ed.....
Nem rég történt meg csak a "baleset" ,hogy "le estem" a lépcsőn. Na jó hát persze először féltem nem mertem el mondani senkinek. De egyszer muszáj volt neki el mondanom neki. Benne meg bíztam. 2 év után nem hiszem el hogy ezt tette de már meg untam elég volt.....el megyek. Valahova messze.....
Az esküvő napja:
Reggel amikor felkeltem gondoltam magamba "Hé ez egy csodas nap lesz!" az is lett. Egy fantasztikus nap lett. Tele élménnyel és szeretettel.
-Kész vagy? - jön be anya boldogan.
-Igen. Mondjuk. - mondom szintén boldogan.
-Csodásan nézel ki. Mint mindig
-Köszi. Te is nagyon szép vagy.
-Köszi.
-Kész vagy kicsim? - jön be apa.
-Azt hiszem... - mondom bizonytalanul.
-Ne félj én is így voltam még féltem de aztán csodálatos lett a pillanat. - mondja anya. - Meg persze az életem is.
-Rendben. Mehetünk.
-Várj...-húz vissza anya. - Ez a tiéd. Remélem majd a gyerekeid is viselik majd. - mosolyog. Anya boldog. De én? Én nem....Ed lehet hogy helyes és kedves és aranyos de ez nem jelenti azt, hogy szeretem. Anyuék szerettek vele egyből. - Olyan családi ékszer.
-Köszi ez csodálatos. - mondom és meg ölelem. Majd az ékszert fel teszi a nyakamra.
-Most már mennünk kell. - mondja apa.
-Oke. Mehetünk. - mondom. Majd ki mentünk és mintha mesébe éreztem volna magam.
A vörös szőnyegen- amit anyuék akartak... - mentem ki majd végül a templomhoz értünk az ajtóhoz. Ed rám nézett majd el mosolyodott.
Ahogy el indultam apával az oldalamon úgy éreztem el kell szöknöm innen most azonnal! Nem bírom. Haza kell mennem és el tünnöm valahova ahol senki nem talál meg.
Apa karjába véletlenül bele markoltam.
-Jól vagy? - kérdi.
-Persze. Jól vagyok. Csak legyen ennek vége. - suttogom.
-Nem sokára vége lesz.
-Tudom.
Majd oda értünk az oltárhoz.
-Át adom most neked a lányom kezét és vigyázz rá ahogy meg érdemli.
-Az lesz. Minden képpen. - mondja Ed.
Pár órával később....
Csak ültem és néztem ki a fejemből nem tudom mit tegyek már nem tudok mit csinálni már le kötötték az életem.
Egy évvel később .....
Már nem bírom. Minden áldott nap rettegessel kelek és fekszem. Félek. Nem merek olyat csinálni ami rossz lenne neki. El akarok menni innen minél hamarabb. Nem lehetek így......
Egy év elteltével....
Tényleg nem tudom mitévő legyek. Most már tényleg elég.
Pár napja a szomszédba költözött egy fiatal srác olyan 25 - 26 év körüli lehet a srác kedves ártatlan és aranyos. Bár ez me tévesztő lehet. De nem tűnik olyannak mint aki verné a barátnőjét. Együtt költöztek ide.
A barátnőjét is láttam már. Azt hiszem Emilynek hívják. Ha jól hallottam....
***
Ki mentem a partra és le ültem a homokba. Onnan néztem a tengert. Csodálatos. Ed most nincs itthon valami tárgyalása van. A tenger ilyenkor a legszebb. Jön a vihar fúj a szél és mintha háborogna. Csodálatos.
-Szia. Te vagy a szomszéd felesége ugye? - ugrok meg egy hangtól. A hang kedves és egyben kicsit vékony de mégis mintha a fülemnek jó érzés lenne hallani. Nem is értem miért. - Ne haragudj nem akartalak meg ilyeszteni nem állt szándékomban.
-Szia. Semmi baj. Csak el bambultam.
-A nevem Louis Tomlinson. Téged, hogy hívnak? -ül le mellém a homokba.
-Lora Elisabeth Olson.
-Szép neved van.
-A tiéd is szép. A barátnőd nem lesz féltékeny?
-Úgyan dehogy is. Emily nem olyan. Na és a férjed?
-Mi? - kapom rá a fejét.
-Ott áll az ajtóba.
-Úristen.....mennem kell. - nézek rá.
-Várj de miért csak....
-Mennem kell ne törődj vele hogy miért.
-Szia.
-Szia. - majd be siettem és tudtam mi következik a szokásos verés vagy bármi más.
- Mit kerestél azzal a sráccal?
-Csak meg kérdezte, hogy mi a nevem. Ennyi. - mondom remegő hanggal.
-Csak a neved?
-Igen...-mondom majd el fordítom a fejem.
-Ne fordítsd el a fejed!-kiabal rám amitől már megszokásból meg ugrok. Majd közeledik....
Másnap reggel:
Szerencsére már csak egyedül vagyok itthon.
El gondolkodtam és arra jutottam, hogy el tűnik innen bármi is történnik .... el megyek innen.
Fel keltem majd el mentem le zuhanyozni.
Majd ki szálltam a zuhanyzóból és bele néztem a tükörbe. Nem tetszett amit láttam. Az arcom tiszta kék - zöld színű. Vagyis csak a homlokomnál és a szememnél.
Majd meg fordultam és a hátamon is láttam ugyan ezeket.
Meg törölközőtem és el mentem fel öltözni.
Majd el mentem ki sminkelni magam.
Majd reggeliztem és ki mentem a teraszra. Oda könyököltem a könyöklőre és oda néztem onnan a tengert. A srác ismét kint volt ott állt a tengernél a kishidnál majd felém pillant rám mosolyog és int. Majd azt kiabalja:
-Jössz úszni? - kiabalja kedvesen.
-Nem. Nem tudok úszni! - kiabalom vissza.
-Ez nagy hiba. - kiabál. - Majd beszélünk még.
-Oke. - majd fel veszi a búvár szemüveget és be ugrik a vízbe.
Majd oda mentem ahol tegnap ültem a homokba és néztem a tengert.
-Szia ismét. - mondja az ismét kedves hang.
- Szia.
-Hogy vagy? - ül le mellém Louis.
-Jól azt hiszem. Na és ti? Hogy tetszik itt?
-Egész jó. Kellemes az idő és...jo a szomszédság. - majd rám néz.
-Ennek örülök.
-Milyen az arcod?
-Semmilyen.
-Az nekem nem úgy tűnik mintha semmi lenne.
-Le estem a lépcsőről.
-Persze a lépcsőről.
-Igen.
-Nem faggatlak. Viszont a véleményem azért el mondom. A kék folt a szemed alatt az egy monokli. A homlokodnál az egy ütés talán vagy nem tudom mintha egy üveget fejeltél volna le. Az, hogy "le estél" a lépcsőről...-mutat idéző jelet a kezével. - Az azt jelenti, hogy nem mered el mondani hogy a férjed megvert amit persze meg értek. Én sem mertem el mondani amikor kiskoromban az apám bántott engem és az anyámat majd meg kellett szöknünk és ő az alkoholba bele halt nem jött utánunk, DE te ha még el is mész. Mivel nem alkoholista a férjed ezért lehet, hogy utánad megy. De ha kell a segítség szólj és segítek.
-El kell tünnöm innen. - mondom alig hallhatóan.
-Vagyis el akarsz menni.
-Igen. Nem kerhetlek meg arra, hogy segíts mert a ti életeteket is veszejbe sodornám.
-Viszont ha halottnak állítod be magad akkor el temet és nem keres soha többet.
-Ezt, hogy tegyem meg?
-Azt mondtad nem tudsz úszni szóval valószínűleg a vízbe kell fulladnod.
-Ezzel csak egy baj van. Lehet hogy tényleg meg fulladnek benne mert nem tudok úszni.
-De én segíthetek neked. Meg tanítalak úszni.....
-Oké. De előtte kérdeznék valamit.
-Mit?
-Nem félsz attól, hogy bánt téged és Emilyt?
-Emily nincs itthon üzleti úton van. Legalább 3 hónapig ha baj lenne meg mondanám neki hogy ne jöjjön meg egy ideig haza.
-Sokszor lehettél ilyen helyzetbe.
-Voltam is. Csak akkor anyut buktatta el.
-Rossz gyerek korod lehetett.
-Az volt. De az már a múlt.
-Igazad van......-majd meg beszéltünk egy kicsit és be mentem meg mielőtt vissza ért volna Ed.....
Megjegyzések
Megjegyzés küldése